Thaiföld 2.rész – 30 fokos karácsony

posted in: Ázsia, Thaiföld | 0

Chiang Mai Thaiföld északi részének egyik legnagyobb és legturistásabb városa. Időben jól álltunk, úgyhogy három pihenőnapot töltöttünk a városban. Nagyon jó időjárást fogtunk ki, néha esett az eső, nem volt kánikula. Olyan szempontból kényelmes volt a város, hogy sok helyen ki voltak írva a kaják nevei angolul és az áraik is. Eljött hát az ideje a thai ételek végigkóstolásának. A város specialitása a kókusztejes-currys leves csirkecombbal, a khao soi, nagyon különleges íze volt. Ezen kívül még ettünk többféle tésztás és rizses fogást. A neveikre már nem emlékszem, de mindegyik ízlett. Teljesen másfajta zöldségeket használnak, mint mi. Nem olyan csípősek az ételek, de az asztalon mindig van kint többfajta chili, cukor és néha morzsolt földimogyoró. India annyira elrontotta az ízlelőbimbóimat, hogy már nekem is mindenbe csípőset kell tennem, úgyhogy gyakran adtunk extra fűszerezést a kajához.
 


 
Sétálgattunk és bicajoztunk is Chiang Mai-ban. Itt is millió plusz egy templom van. A kedvencünk a belvárostól kicsit távolabb eső Wat Umong volt. Ez az alagútba épített templom sokkal bensőségesebb volt, mint a csilivili társai.
 


 
Jó érzés volt kipihenten visszatérni az utakra, ahol újra helyieket láttunk, nem csak turistákat, mint a városban. Egy darabig még épületek között mentünk, délutánra értünk csak vissza a természetbe. Megint sikerült egy víztározó melletti elhagyatott helyet találni, szép kilátással.
 

 
Ezután jött életünk második legnehezebb emelkedője (Omán után). Egyenesen ment fel az út a hegyre, cikkcakkozás nélkül. Legalább aszfalt út volt, de hihetetlenül meredek. Órákon át toltuk a bicajokat fel a hegytetőig, a végefelé már néhány lépésenként megálltunk pihenni. Volt útközben egy vízesés meg egy falu sok bolttal és turistával. Ott egy ember segített tolni a biciklimet hátulról. Kár, hogy nem jött végig.
 

 
A hegytetőn akartunk ebédelni, de a rohadt vérszívók nem hagyták, hogy kiélvezzük a diadalt. Már felfelé menet is ott repkedtek körülöttem ezek a légyszerűségek, de nem éreztem, hogy csipkedtek, csak a vérfoltokat vettem észre a lábamon. Valamiért csak engem csípkedtek össze. Tele lett a lábam csípésekkel, amik napokig elviselhetetlenül viszkettek. Lefelé találtunk egy krematóriumot, nagyon kifáradtunk, úgyhogy ottmaradtunk éjszakára. Különösnek tűnhet, de a kedvenc alvóhelyeinkké váltak a hamvasztók melletti fedett, lebetonozott gyülekezőhelyek, ahol általában van víz, sőt az egyiknél még áram is volt. Később még többször jól jöttek déli és éjjeli pihenőhelynek, soha nem járt arra senki.

 


 
Csak ez az egy nap volt nehéz, innentől már lefele haladtunk. Miután kiértünk a dzsungelből és lecseréltük az elhasználódott fékpofákat ismét kellemes falusi utakon jöttünk egészen Lampang városig. A termőföldek szépek voltak a hegyekkel a háttérben. Még egy vulkán (Pha Lad) mellett is eltekertünk, persze már régóta nem működőképes, úgyhogy ugyanúgy nézett ki, mint bármelyik domb. Thaiföldön sehol sem váratlan néhány arany Buddha szobor, de mikor egy Isten háta mögötti faluban egy erdőnyit láttunk belőlük, akkor azért néztünk egy kicsit. De csak messziről, mert volt mellettük két vadnak tűnő szőrös disznó, amikhez nem mertünk közelebb menni.
 

 
Kétszer földútra térített minket a térkép. Az első egy idilli erdőn ment át, ahol olyan magas bambuszok nőttek, mint a fák. Élveztük, hogy eltávolodtunk az autók zajától. Az út is jó volt, könnyen tudtunk rajta tekerni. A másodikkal viszont megszenvedtünk, az nagyon köves és emelkedős volt. A betonutak az egész utunk során tökéletes minőségűek voltak, nagyon kevés kivétellel. Így az egyenesen épített lejtőkön jól lehetett száguldozni. Ádám élvezte a legjobban az 50-60 km/h-s sebességet, én a biciklin 25-tel is beérem. Egy kevésbé meredek lejtőn jövet újabb biciklitúrázóval találtuk szembe magunkat, most egy svájci nyugdíjassal. Jó ez a nyugat-európai nyugger élet!
 

 
Uttaradit városba csak azért kanyarodtunk be, mert már majdnem elfogyott a főzős alkoholunk. Egy festékboltban vettünk utánpótlást, Thaiföldön szerencsére nem nehéz beszerezni a tiszta ethanolt. A város szokás szerint tele volt jó kis kajáldákkal. Itt ettük az egyik legfinomabbat, egy tésztával, zöldségekkel, mogyoróval, hússal és hallal telepakolt Tom Yum levest. Ráadásul fejenként csak 25 baht volt, az eddigi legolcsóbb thai kajánk. Ádámnak fájt a háta, úgyhogy ebéd után körbenéztünk milyen hotelek vannak. Már majdnem feladtunk, mert mind nagyon drága volt, mire találtunk egy nemhogy elfogadható árút, de a legolcsóbb szobát, amit eddig találtunk az országban. Úgyis csak egy egyszerű helyre van szükségünk, ahol tudunk aludni, szükségtelenek a drága szállodák extrái. Én délután még elsétáltam a piacra. Az áruk feléről azt se tudtam eszik-e vagy isszák, de a duriánt felismertem. Már régóta ki akartuk próbálni ezt a büdösségéről híres gyümölcsöt, de eddig mindenhol csak éretleneket árultak. Más gyümölcsöket is gyakran árulnak zölden, nem értjük miért. Na de ez a durián minden külső jel szerint érett volt, direkt utánanéztünk már neten, hogy honnan lehet felismerni, hogy érett-e és ez teljesen annak látszott. Este kimentünk az utcára, hogy ne büdösítsük össze a szobánkat. Fölösleges volt, mert kiderült, hogy mégse érett a gyümölcs. Semmi íze, de mégcsak büdös szaga sem volt. Nagy csalódás. Hát ez van, a vacsira vett tésztás-csirkés leves és a reggelire főzött mangós zab legalább finomak voltak.
 

 
A következő három napunk egyhangúbban telt, egy ingyen ebédtől eltekintve. Egy kolostor mellett pihentünk éppen, mire odajött egy pasi, akinek egy szavát se értettük. Bement a kolostorba, aztán egy tál ráklevessel, Tom Sam papaya salátával és rizzsel tért vissza. A leves nagyon finom volt, a papaya veszettül csípős. Miután megettük a levest, hozott még egy tányérral, nagyon rendes volt. A whiskyjéből is kínált, de azt kihagytuk. Ő egy kicsit ittas volt, de nem részeg, kedves volt tőle, hogy megetetett minket. Pár száz méterrel odébb észrevettem, hogy égeti a nap a fejemet – ottfelejtettem a sapkámat, ahol ettünk. Mire visszaértünk, már az emberünk fején volt, de visszaadta nekem.
 

 
Ezen a szakaszon a hegyek miatt nem tudtunk kis utakon cikkcakkozni, több napig ugyanazon az úton maradtunk. Végig házak és termőföldek voltak az út mentén, nem találtunk esténként jó rejtekhelyeket. Még krematóriumokot se láttunk, mégis hol hamvasztják errefelé a halottakat? Bőven volt még időnk Thaiföldön, mégis sokat kellett tekernünk, hogy találjunk alvóhelyet, négyszer is kénytelenek voltunk vendégházakban éjszakázni. Itt sokkal tisztábbak a szállások, mint amikhez az előző országokban szoktunk. Szinte mindenhol van gyors wifi és meleg víz, a turistavárosok hostelein kívül alap a külön fürdőszoba és szokott lenni a szobában két palack ivóvíz, szappan és törülköző, wc papír és néha még hűtő is.
 

 
A következő város Loei volt. Itt nagyon jól felszerelt szállást találtunk, hűtővel, vízforralóval, ingyen teával és kávéval. És mindezt olcsóbban kaptuk, mint az útközbeni “resortokat”. Elsétáltunk a város központjába vacsizni és karácsonyi képeket lőni. Itt nem igazán ünneplik a karácsonyt, de pár üzletben és étteremben van ünnepi díszítés. Egy étteremnél találtunk egy nagy szánkós dekorációt, ott pózerkedtünk. Még jó, hogy zárva volt az étterem. Aztán találtunk egy parkot, ahol volt mindenféle király fény meg lámpás és egy festménykiállítás, ahol láttunk pár nagyon jó képet. Az egész hely tetszett nekünk, pedig ez nem igazán a mi stílusunk. Kellemes meglepetés volt, nem vártunk semmit se ettől a városból, csak útbaesett. Eszegettünk is Loei-ben levest meg húsos, rizses kajákat.
 


 
Másnap, december 24-én felmásztunk a Phu Bo Bit hegyre Loei közelében. 1400 lépcsőfok vezetett fel a kilátóig, ahonnan elég szép látvány tárult elénk. Fölfelé még nem volt vészes az út, lefele viszont mindkettőnknek remegni kezdett a lába az alacsony lépcsőfokoktól, furcsa érzés volt. A szent estét a sátrunkban töltöttük, a karácsonyi vacsinkra rizst főztünk leveskockával. Vagy lehet, hogy hallal, ezt a kettőt variáljuk általában. Idén nem éreztük át a karácsonyi hangulatot, nem tudom, hogy a hideg hiányzott-e vagy a plázákban tolakodós ajándékvásárlás. De jó helyen voltunk, együtt, úgyhogy mi élveztük.
 

 
Innen még két napba telt, hogy elérjünk a Mekongig. Egy darabig az ikonikus folyó partján tekertünk, aztán egy idős turistákkal teli városban éjszakáztunk. Másnap átmentünk a Mekong túlpartjára és ezzel megérkeztünk Laoszba.