Thaiföld 1.rész – Béke és nyugalom

posted in: Ázsia, Thaiföld | 0

A repülés simán ment, a biciklik is épségben érkeztek meg Bangkokba. A reptérről kilépve azonnal megcsapott minket a fülledt kánikula. Tudtuk, hogy jó időnk lesz, mégis vicces érzés volt a 30 fok egy novemberi estén. A késés miatt sötétben érkeztünk meg, úgyhogy gyorsan összeszereltük a járműveket aztán eltekertünk egy közeli szállásig. Az első dolog, ami feltűnt Bangkok külvárosában, hogy mindenhol 7 eleven boltok vannak. Tiszta Amerika.

 

Úgy tűnt, mintha egy és negyed óra helyett egy és negyed évszázadot ugrottunk volna Nepálhoz képest. Másnap már világosban láttuk az emeletes autópályákat és hatalmas szupermarketeket. Szokatlan volt újra jelzőlámpákat látni, azt meg pláne, hogy nem mennek át az autók a piroson. A vezetők előzékenyek voltak velünk és ami a legjobb, nem dudáltak. Olyan országban is rég voltunk már, ahol nem turháztak és köpködtek nyilvános helyeken az emberek. A tisztaság is jól esett a szemünknek. Egyedül az zavart, hogy mindenhol főztek valamit, ahol nem ott meg ínycsiklandozó kajareklámok voltak kint. És ez így ment egész Thaiföldön, folyamatosan csorgattuk a nyálunkat az út mellett süldügélő húsok illatától.

Amíg még a városban voltunk elmentünk egy bicajboltba, mert a cuccaink nem bírják olyan jól az út megpróbáltatásait, mint mi. Nekem a törött csomagtartómat cseréltük, Ádámnak a szakadt kormánytáskáját. Rendes volt a boltos, kicsit szerelgetett a bicikliken amíg ottvoltunk. A bringabolt másik felében kajálda üzemelt, úgyhogy ha már úgyis ottvoltunk, meg is ebédeltünk, visszatértünk a húsevő életmódra. Estére még nem értünk ki az épületek dzsungeléből, így hotelben éjszakáztunk. Onnan elsétáltunk egy kis utcába, ami tele volt kajaárusokkal. Még nem gyakoroltuk be a thai ételek nevét, ezért kinéztünk egy embert, akinek tetszett a kajája és csak rámutattunk, hogy olyat kérünk, amit ő eszik. Másnap sikerült alkoholt vennünk, úgyhogy onnantól kezdve már tudtunk főzni. Persze nem lett volna rossz folyamatosan thai koszton élni, de nem akartuk kienni magunkat a vagyonunkból, így arra jutottunk, hogy városokban veszünk főttételt, ahol ki vannak írva az árak, amúgy meg főzünk.

Tekerés közben egyfolytában buddhista kolostorokat és templomokat láttunk. Egészen más itt a buddhizmus, mint az Indiában és Nepálban megismert változata. Thaiföldön sokkal fényűzőbb az egész a milliónyi arany Buddha szoborral és a sok-sok díszes kolostorral. Itt fontos az áldozat bemutatása, minden szobor és oltár elé raknak ételt, italt. Legtöbbször piros Fantát láttunk felajánlásként, utánanéztünk és kiderült, hogy véráldozat helyett ma már piros üdítőre váltottak a hívők.

Következő állomásunk a régi főváros, Ayutthaya volt, ahol aztán még több régi és új buddhista templomot láthattunk. Egy életre elegendő mennyiséget. Itt garnélás, rizses levest ettünk egy folyóparton, később pedig papayát a piacon. Ez volt az első thai piacunk, hihetetlenül sokféle kaját árulnak, még rovarokat is.

Másnap végre kiértünk a természetbe és elfogott az érzés, hogy jó helyen vagyunk. Nyoma sem maradt bennünk a feszültségnek, amit Nepálban gyakran éreztünk. Még mindig meleg volt, de már nem volt párás a levegő. Gyümölcskísérleteinket sárkánygyümölccsel, mangóval és duci banánnal folytattuk. Utóbbi a kedvencünk lett, édesebb és krémesebb, mint a szokásos banán és szép nagy fürtöket tudunk venni olcsón. Délután egy horgásztó melletti, bekerített parkhoz érkeztünk, ahol csak a kertészeket találtuk. Megkérdeztük, aludhatunk-e ott, de nem engedték. Kb. 50 méterrel arréb egy földúton viszont már nem láttak, úgyhogy ott raktuk le a sátrat. A szúnyogok miatt hamar be kellett zárkóznunk. Sajnos ez minden este így volt, hat után már nem tudtunk kint lenni a vérszívók miatt.

December 5. nemzeti ünnep volt, az előző király születésnapját ünnepelték. Úgy tudjuk, ő nagyon jó, szeretett uralkodó volt. A fia, a jelenlegi uralkodó már kevésbé, de törvény tiltja, hogy bárki is rosszat szóljon rá. Például, ha valaki azt írná, hogy nagyon hasonlít egy majomra, az biztos börtönbe kerülne. Mindenestre mindkettejük portréi sok helyen kint vannak szerte az országban. A szülinapon sokan sárgába öltöztek, ez a király színe. Nem kevés sárga pólós biciklis is szembejött velünk aznap. A thai bicajosokon kívül pedig egy idős holland hölggyel is találkoztunk, aki egyedül biciklitúrázik. Tátva maradt a szánk, hogy ennyi idősen képes erre. Banánfákkal övezett kisutakra tértünk át, éjszakára pedig egy folyóparton állapodtunk meg. Nem túl rejtett helyen, de nem zargatott minket senki. A napunk új gyümölcse a kumkwat volt, ami olyan mintha egy narancs minden gerezdjén lenne héj, nem volt valami jó.

Az ünneplés másnap is tartott, egy hosszú iskolai felvonulás mellett haladtunk el. Aztán falvakon át tekertünk. Nagyon megtetszettek az itteni házak, oszlopokra építik a legtöbbet. A kukák pedig újrahasznosított gumiból készült bödönök. Láttunk aznap egy hatalmas varánuszt, akkora volt, hogy egy kisebb kutyát keresztbe le tudott volna nyelni. Kígyókat végig csak az úttesten szétlapítva láttunk, de azt sokat. Szóval esténként igyekeztünk olyan alvóhelyeket találni, ahol nem ijesztenek ránk ilyesmik. Bár ezek a hidegvérűek éjszaka tudtommal nem igazán aktívak. Ezen az estén például egy elhagyatott félkész épületben állítottunk sátrat. Jó hely volt egészen addig, amíg hajnali 4-kor, még jóval napkelte előtt el nem kezdett szólni az ébresztő zene az utcai hangszórókból. Elég sok helyen láttunk később is hangszórókat az utakon, néha napközben megy rajta valami beszéd, nem tudjuk miről.

Reggel elsétáltunk egy kis vízeséshez, aztán visszatértünk a falvak közti tekergéshez. Az egyik faluban kaptunk egy nagy adag banánt egy nénitől. Mindig örülünk a banánnak, félelmetes mennyiségeket vagyunk képesek elfogyasztani a duci banánokból. A piacon vásárolt kígyógyümölcs viszont nem volt nagy szám, pláne, hogy a fele rohadt volt.

Az eddigi sík terepet felváltották a kisebb emelkedők és lejtők. A napsütés helyett pedig eső jött. Tető alatt ki tudtuk várni, jól esett a lehűlés, így legalább nem izzadtunk folyton. Ádám kívánságára egy éjszakát hoteleztünk, következő este viszont próbáltunk sátorplaccot találni. Ezúttal nem ment könnyen, végül egy gyümölcsföldre mentünk be, ahol egy kis faépítményre pakoltunk fel. Szerencsére éjszaka nem járt arra senki, napfelkeltekor pedig gyorsan leléptünk. A reggelit is későbbre hagytuk, amíg főztük a rizst egy buszmegállóban, egy bácsi odajött beszélgetni aztán hozott nekünk tejet a boltból.

Néhány óra pedálozás után egy víztározónál álltunk meg, ahol egy kutya nyüszítésére lettünk figyelmesek. Egy nagyon éhes kiskutyát találtunk a bozótban. Megsajnáltuk, adtunk neki egy halkonzervet, amit olyan gyorsan befalt, hogy csuklani kezdett. Bementünk egy ösvényen alvóhelyet keresni, ő meg totyogott utánunk. Nagyon hangyás, de ettől eltekintve jó helyet találtunk a tó mellett. A kutyus este befeküdt a sátor elé, őrizte a házat. Egyszer elsétált ott egy ember, ő meg odafutott és megugatta, utána visszafeküdt a helyére. Olyan cuki volt, alig bírtuk másnap reggel otthagyni. De nem vihettük magunkkal, úgyhogy amíg reggelizett, elosontunk és meg sem álltunk Chiang Mai-ig.